|
A szövetség tisztségviselői
Elnök:
HORVÁTH András
Évtizedek óta sportvezetőként dolgozik. Volt a szakminisztériumunkban szakterületi osztályvezető, volt a Szeged melletti Maty-éren az olimpiai sportközpont igazgatója. Jelenleg Szeged város sportigazgatója. Korábban tagja volt a Nemzeti Sporttanácsnak. Szegedi nagy rendezvények szervezőjeként is nevet szerzett sportszervező, a Szövetség alapító tagja.
Alelnökök:
Gazdasági alelnök:
NÉMETH Csabáné
leánykori név: HUSZÁR Annamária
1966-ban született, bejegyzett könyvvizsgáló, igazságügyi könyv- és adószakértő. A 90-es évek végén került kapcsolatba a Wesselényi Miklós Alapítvánnyal, melynek könyvvizsgálójaként dolgozott, megalapításától könyvvizsgálója volt a Nemzeti Szabadidősport Szövetségnek, mely tisztségéről 2006-ban lemondott. A sportfinanszírozással, a sport szervezetek adózási, számviteli problémáinak megoldásával az 1996. évi Sporttörvény megalkotásától kezdve aktívan foglalkozik. Az MSZSZ szakmai konferenciáinak rendszeres előadója.
Szakmai alelnök:
SZÁNTÓ László
1949-ben született, sportszervező. A Somogy Megyei Szabadidősport Szövetség elnöke. Főszervezője Magyarország egyik legismertebb és legjelentősebb szabadidősport rendezvényének a Balaton-átúszásnak. A Szövetség alapító tagja.
Általános alelnök:
KISLÁSZLÓ Csaba
Testnevelő tanár végzettségű fiatal szakember, az Igrici sportélet aktív szervezője, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szabadidősport Szövetség elnöke. Közéleti aktivitásának köszönhetően több ciklus óta polgármestere településének.
Főtitkár:
SALGA Péter
1956-ban született, sportszervező. Éveken keresztül főszervezője volt az Aranyjelvényesek az Olimpiára, majd az Olimpiai Ötpróba rendezvénysorozatnak. Napjainkban a Szövetség rendezvényeinek előkészítésében vezeti a szervező bizottságot. Egyik meghonosítója a magyarországi aerobik mozgalomnak. A Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány kuratóriumának tagja. Főtitkára a Nemzeti Szabadidősport Szövetségnek. A Szövetség alapító tagja.
A Felügyelő Bizottság Elnöke:
PÁL Mihály
1953-ban született, testnevelő tanár. A Hajdú-Bihar Megyei Szabadidősport Szövetség alapító tagja, titkára és 1996 óta elnöke.
Elnökségi Tagok:
Dr. TÓTH Miklósné
A Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsának főtitkára.
HAÁSZ László
A Bács-Kiskun Megyei Szabadidősport Szövetség elnöke. A Szövetség alapító tagja.
PAPP Csaba
A Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség elnöke.
RIBÁR Zsuzsanna
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei és Szolnok Városi Szabadidősport Szövetség elnökségi tagja. A Szövetség alapító tagja.
SINKOVITS László
A Fővárosi Sportügyosztály főtanácsosa. A Szövetség alapító tagja, egyben képviselője a Nemzeti Szabadidősport Szövetségben.
VADÓC László
A Tatabánya Városi Szabadidősport Szövetség elnöke.
SCHNEIDER Béla
A Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség egyik vezetője, hosszú évek óta Csákvár meghatározó sportvezetője. Elkötelezett szabadidősport szakember, aki egyaránt otthonos sportága, a tájékozódási futás területén, de aktuálisan megyéje labdarúgó életében is.
|