Vissza a nyitólapra header
 
 


Ajánlja adója 1%-át az MSZSZ-nek!
Magyar Szabadidősport Szövetség
Adószám: 19014702-2-42
Támogatását köszönjük!
Kiemelt rendezvények

 

Kiemelt rendezvényeink: 
 
A Szövetség elsősorban nem eseményszervezéssel foglakozik, hiszen a programokat helyben, a tagszervezetek rendezik. Ezért mindössze néhány országosan kiemelt sporteseményben vállal rendezői szerepet.

 

1.      

SZABADIDŐSPORT KONFERENCIA
 

Az évindításkor aktuális és hasznosítható ismeretek átadására hagyományosan konferenciát szervezünk. Azon a témák legautentikusabb, leghitelesebb előadói segítségével segítünk a meghívást elfogadó sportvezetők munkájában.

 

Idén 2010. február 26 - 28 között ezúttal tizenkilencedik alkalommal - szerveztünk szabadidősport témájú konferenciát. Azon a megyei szabadidősport szövetségekben, megyei sport szakigazgatási és önkormányzati sportszervezetekben dolgozó szakemberek és sportegyesületi vezetők vetek részt.

 

A konferencia programjában aktuális sportpolitikai kérdések, a szabadidősport tevékenység finanszírozási, pályázati lehetőségeivel és a sportszervezetek működésével kapcsolatos gazdasági témájú előadások szerepeltek.

 

2.      

KIHÍVÁS NAPJA

 

KIHÍVÁS NAPJA 1991 óta kerül megrendezésre, amely a világ talán legnagyobb egy napon zajló lakossági sporteseménye.

 

Az országos verseny koordinációját, irányítását a szabadidősport világszervezetétől, a Trim and Fitness International Sport for All Association-től kapott felhatalmazás alapján a Magyar Szabadidősport Szövetség, míg a települési rendezvények szervezését és lebonyolítását a versenykiírás alapján helyi partnereink – általában az önkormányzatok - végzik.

 

E programban eddig 1578 falu és város - a magyar települések 50 %-a vett részt. Az esemény folyamatosan részét képezte a sportfőhatóság "Mozdulj Magyarország" rendezvénysorozatának. A vetélkedés lényege, hogy a benevezett településeken zajlik a verseny, a résztvevőknek nem kell utazniuk, ez adja népszerűségét.


A hét kategóriában meghirdetett versenyben az a település győz, amelyikben a település lélekszámához képest a legtöbben és a legtöbbször sportoltak. A valódi cél az, hogy minél többen töltsék együtt, vidáman sportolva idejüket. A magyarországi települések nagy részén előre tervezik a minden évben május utolsó szerdáján megrendezésre kerülő Kihívás Napját. A résztvevők száma évente meghaladja az egy millió főt, s ezzel ez az egyik legjelentősebb hazai szabadidősport rendezvény (www.kihivasnapja.hu)

 

A Kihívás Napja története:


A Kihívás Napja 1982-ben indult Kanadából, ahol két szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egy egésznapos verseny keretében döntik el, melyikük városa a sportosabb. Május utolsó szerdáján ezért 0 órától este 9-ig folyamatosan számolták, hányan végeznek aktív testmozgást legalább 15 percen keresztül. A Kihívás Napja hamar meghonosodott szerte Európában és a nagyvilágban, majd 1991-ben Magyarországra is megérkezett. Hazánkban eddig összesen 1578 település vett részt a vetélkedésben. Tavaly a versenyben részt vett falvak és városok lakói egyetlen nap alatt több, mint 6 millió negyedórás testmozgást végeztek.

 

A Kihívás Napjának célja az, hogy kedvet teremtsen a mozgáshoz, az egészséges életmódhoz - ezért támogatják olimpikonjaink, sportkiválóságaink is személyes részvételükkel ezt az országos eseményt.


A Kihívás Napját a Magyar Szabadidősport Szövetség rendezi.


3.      

SZÉPKORÚAK SPORTFESZTIVÁLJA
 


A ma ifjúsága jövőképének alakításakor kiemelkedő a mai idősek életmódjának minősége. Az aktív, életvidám „régebb óta fiatalok” látványa megkönnyíti a rendszeres sportolás elfogadtatását, megszerettetését.

 

Természetesen az sem mindegy, hogy a szépkorúak milyen tartalommal, milyen minőségben élik nyugdíjas éveiket.

 

Ezért kezdeményeztük négy évvel ezelőtt a nyugdíjasok sportnapjának megrendezését, melyet azután a szalonképesebb „szépkorúak sporttalálkozójára” kereszteltünk át.

 

A fesztivál programjába csak olyan aktivitásokat vettünk fel, melyek nem járnak közvetlen sérülési kockázattal, a résztvevők szervezetét lehetetlen mértékben nem terhelik. Ennek megfelelően 48 féle sportaktivitás szerepel a programban. A lebonyolítás során az általunk szervezett Női Mozgásfesztiválon bevált pontgyűjtő szisztémát alkalmazzuk, azaz a résztvevők az egyes helyszíneken pontokat gyűjthetnek a rajthoz állásukkal, esetleges sikeresebb teljesítményükkel. A pontokat korosztályonként (5 korosztály) és nemenként elkülönítve értékeljük, és külön-külön díjazzuk.

 

4.      

Női Mozgásfesztivál 
 


A testi-lelki egészség és szépség minden nő vágya. Számtalan sportoló példája bizonyítja, hogy a mozgás, a sport segítségével az előnytelen külső is csinossá formálható, a csinos külső pedig kellemes közérzetet biztosít. A testileg-lelkileg egészséges nő a családját, környezetét, munkahelyét befolyásolja, döntően alakítja. Napjainkban ezek az elvárások, melyeknek megfelelni igen nehéz.


Előnyös külsővel és kellemes közérzettel környezetünkre is jó hatást tehetünk. A nők szerepe a családban is meghatározó, sokat tehetnek az egészséges táplálkozási szokások kialakítása, a szabadidő kellemes és hasznos eltöltése érdekében. Fitté változni nem egyszerűen fogyókúra, vagy mozgásprogram, életforma. Sportfesztiválunk erről szól.


Lehetőséget kínálunk sok-sok sportág kipróbálására, sporteszközök és mozgásprogramok megismerésére, szépséggel és egészséggel kapcsolatos információk megszerzésére, egy mozgással eltöltött vidám nap élményére.


Hívjuk és várjuk mindazokat a lányokat és asszonyokat, akik már sokszor gondoltak arra, hogy egy-egy sporteszközt, vagy sportágat szívesen kipróbálnának, de nem tudták hol lenne erre lehetőségük. És várjuk azokat is, akik eddig még a rendszeres sportolás gondolatáig sem jutottak el.


5.      

Világ Gyalogló Nap
 


A World Walking Day nemzetközi gyalogló nap koncepciója


Az eseményt hivatalosan az 1992. június 07-i, Rio de Janeiro-i Föld Konferenciát követően indították útjára. 2000 óta elmondható, hogy a világ minden kontinensén, már 60 országban rendeztek és rendeznek Gyalogló Napot. Az elmúlt évben már hazánkban is 100 helyszínen került megrendezésre, reményeink szerint idén még több településen hódolnak majd ennek az egyre népszerűbbé váló sportnak. A Világ Gyalogló Nap hivatalosan október 9 -10én kerül megszervezésre.


A rendezvénysorozat célja a gyaloglás megismertetése, megszerettetése egy, a világ minden részén megrendezésre kerülő esemény keretében, hogy a lehető legtöbb embert mozgósítsa a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód érdekében.


Szabályok:

 

Az eseményt a társadalom minden rétege számára elérhetővé kell tenni (pl.: családok, mozgáskorlátozottak, idősek). A gyaloglásra kijelölt útvonal nem haladhatja meg a 12 km-t, az út legyen egyenletes és ne meredek.

A különböző fizikai/erőnléti szinteknek megfelelően biztosítani kell több útvonalat is, az edzett és kevésbé edzett résztvevők számára egyaránt.

A kiválasztott gyalogúton ne legyenek veszélyek, amelyek sérülést okozhatnak.

Gondoskodni kell a biztonsági feltételekről.

Olyan helyeken, ahol szélsőséges időjárás uralkodik az esemény ideje alatt, különleges óvintézkedéseket kell tenni.


Ez évben október 9 - 10én kerül sor a  Világ Gyalogló Napra. Az országos verseny koordinációját, irányítását a szabadidősport világszervezetétől a The Association For International Sport for All-tól (TAFISA) kapott felhatalmazás alapján a Magyar Szabadidősport Szövetség, a rendezvény lebonyolítását a helyi szervezők végzik.


A helyi szervezők által megjelölt időben és helyszínen bárki nevezhet és részt vehet a gyaloglásban lakhelytől, kortól, nemtől és nemzetiségtől függetlenül. A helyszínenként változó távok megtételére mindenhol egyenletes, biztonságos terepen kerül sor melyen nincsenek jelentős emelkedők.


A Világ Gyalogló Napon évente több mint 10000-en vesznek részt országszerte, remélhetőleg ez évben még többen döntenek majd egy kellemes séta mellett.


Ajánlott viselet és táv:

 

Kényelmes, puha talpú cipő, sportcipő, laza egyetlen testrészt sem szorító ruházat.

Kezdők számára 5 kilométer teljesítése is elegendő, ez a táv ajánlott kisgyermekeikkel együtt gyalogló családoknak és időseknek.

Egészséges fiataloknak és felnőtteknek, alkalmanként sportolóknak 10 kilométer teljesítése is vállalható.

A résztvevők biztonságáról mindenhol a helyi szervezők gondoskodnak.

 

Korábbi sikeres rendezvényeink:

 

1. Kaiser Trophy a kalandkedvelő csapatok túlélő versenye;
2. Részvétel a hagyományos sportok és játékok világfesztiválján Hannoverben;
3. A Legsportosabb Települések sporttalálkozója a KIHÍVÁS KUPA versenye;
4. Európai Sport for All Akadémia;

 

Szövetségünk tagszervezetei számos országos hírű, népszerű sporteseményt szerveznek:


Balaton átúszás

kispályás labdarúgó bajnokságok

kistelepülések sporttalálkozói

megyék közötti Népi és Sportjáték fesztiválok

hegyi maraton és futóversenyek

tófutások, játékos családi sportversenyek

vízi táborok, vízi sportnapok

Rába túrák, egészségvédő napok

fittségi felmérések

 

 

Elérhetőségünk:
 

Magyar Szabadidősport Szövetség

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.
Telefon: (+36 1) 460-6815, (+36 1) 460-6816
Fax: (+36 1) 460-6817
email: info@masport.hu
web: www.masport.hu



banner
 
  footer